Az 59 éves Daniel Blake egész életében szorgalmasan dolgozott, asztalosként fizikai munkából élt. Egy szívroham miatt életében először tétlenségre ítélték, így a rehabilitációs idő alatt szociális segélyért kell folyamodnia. A brit egészségügy adminisztratív útvesztőjében bolyongva összebarátkozik egy hasonló szituációban lévő, kétgyerekes, egyedülálló anyukával, aki a szociális rendszer személytelen és kafkai útvesztőjében hasonlóan reménytelenül próbálja megtalálni a kiutat. Állása nincsen és egy szociális lakásban él két gyermekével, akiknek iskolába kell járniuk, ám ehhez ruhára és ételre van szükségük. A rendszer egyikükkel sem kegyes, és a bürokrácia lassan kezdi felőrölni az idegeiket, Daniel azonban nem adja fel, bármi áron segíteni akar.
A 80 éves brit rendezőlegenda Ken Loach új, bejelentése szerint utolsó filmje, egy sokkolóan megindító dráma a munkanélkülivé válásról, az embertelen bürokrácia útvesztőjéről és a mindennapos küzdelmekről, olykor humoros, néhol pedig kétségbeesett pillanatokkal. A rendező alkotása a 2016-os Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálmát, valamint az ökumenikus zsűri különdíját is. Mindezek mellett, a Locarnói és San Sebastiani Nemzetközi Filmfesztiválokon is megnyerte a közönségdíjat.
FilmforgalmazóVertigo Média Kft.Hossz100 perc (1 óra 40 perc). Korhatár16 éven aluliaknak nem ajánlott! LinkekIMDbTMDb
Én, Daniel Blake (2016) díjak és jelölések:
Cannes-i fesztivál (2016) - Arany Pálma: Ken Loach Cannes-i fesztivál (2016) - Ökumenikus zsűri díj: Ken Loach Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál (2016) Közönség-díj: Ken Loach San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál (2016) Legjobb film közönség-díj: Ken Loach