Búcsú a tavasztól

Marzec '68 / March '68

Búcsú a tavasztól (2022) képek
Varsó, 1968. Márciusban diáktüntetés alakul ki két, disszidensnek kikiáltott tanuló egyetemről való jogellenes kirúgása ellen, valamint a Kazimierz Dejmek rendezte, a lengyel Nemzeti Színházban játszandó újraadaptált darab védelmében, aminek előadásait 11 este után január végén betiltották a politikai erők, megsértve ezzel a szólásszabadságot.

IMDb:6.1/10 154 szavazat


12 éven felülieknek!Gyártási év2022 Ország Műfaj
Adam Mickiewicz „Ősök” című verses drámáját az egyik legnagyobb európai romantikus műként tartják számon, igazi nemzeti kincse Lengyelországnak, azonban a felsővezetők anti-szovjet nézeteket véltek felfedezni az 1824-ben íródott kötet friss színpadi változatában. Idáig a történelmi gyorstalpaló, ez az alapszituáció. Ebbe ágyazódik bele a kitalált főszál.
Haina (Vanessa Aleksander) és Janek (Ignacy Liss) együtt tűntetnek, mi több, szerelembe esnek, ám akad egy bökkenő: családjaik a zavargások külön-külön oldalán állnak. A fiatalok őrülten szeretik egymást, s miközben többek között a romantika egyik legnagyobb szerzeményéből készült színdarabért küzdenek, ők maguk egy másik klasszikus alaphelyzetébe keverednek. Pont, mint Rómeó és Júlia, akár hozzátartozóiknak ellenszegülve is megfeszülnek kapcsolatukért, mialatt országukban egyre csak fokozódik a forradalom szele. De vajon sikerrel járnak és beteljesülhet kapcsolatuk, vagy hasonló sors vár rájuk, mint Shakespeare hőseire?

Búcsú a tavasztól (2022) - Magyar feliratos előzetes

Búcsú a tavasztól (Marzec '68 / March '68) (2022)
Búcsú a tavasztól poszterek
Szereplők | Karakterek
Hania Bielska
Janek Wolicki
Roman Wolicki ezredes
Julia Wolicka
Jerzy Bielski
Elzbieta Bielska
Mrs. Irenka
Színiiskola tanára
SB tiszt
Zygmunt Rybicki
Színiiskola tanára

Rendező
Forgatókönyv
OperatőrArkadiusz Tomiak
VágóRafal Listopad
Zene
LátványtervezőEwa Skoczkowska
Jelmez, kosztümDorota Roqueplo
Producer
Stúdió
FilmforgalmazóPannonia Entertainment Ltd.
Hossz122 perc (2 óra 2 perc).
Korhatár12 éven aluliaknak nem ajánlott!
LinkekIMDb TMDb
Mozipremier2023. október 19.

Búcsú a tavasztól képek (20 kép)

  • Ignacy Liss - Búcsú a tavasztól (2022)
    Ignacy Liss - Búcsú a tavasztól (2022)
  • Vanessa Aleksander és Ignacy Liss - Búcsú a tavasztól (2022)
    Vanessa Aleksander és Ignacy Liss - Búcsú a tavasztól (2022)
  • Ignacy Liss - Búcsú a tavasztól (2022)
    Ignacy Liss - Búcsú a tavasztól (2022)
  • Vanessa Aleksander - Búcsú a tavasztól (2022)
    Vanessa Aleksander - Búcsú a tavasztól (2022)
  • Búcsú a tavasztól (Marzec '68 / March '68) (2022)
    Búcsú a tavasztól (Marzec '68 / March '68) (2022)
  • Ireneusz Czop - Búcsú a tavasztól (2022)
    Ireneusz Czop - Búcsú a tavasztól (2022)

További 14 kép a galériában: Búcsú a tavasztól képgaléria

Hasonló filmek romantikus-dráma kategóriában

Kapcsolódó linkek

Búcsú a tavasztól - nyomtatható változat

Búcsú a tavasztól - Küldd el levélben!

2023-09-16 09:26:24